logo300

 

 BIOLOGIKA

 

A TERMÉSZETES GYÓGYULÁS ELÉRHETŐ, KISZÁMÍTHATÓ MINDENKI SZÁMÁRA.

 MÉG RÁKOS MEGBETEGEDÉS ESETÉN IS.

 

A GNM Biologikának (új orvostudomány) köszönhetően megnyílt az emberiség számára a biologikus gondolkozás lehetősége. Beigazolódott, hogy MINDENNEK VAN CÉLJA, ÉRTELME. Ha ebből a szemszögből vizsgáljuk a megbetegedéseket, olyan lehetőségek tárulnak fel, melyeket korábban gondolni sem mertünk volna.

Főoldal

 

Dr. Hamer

 

Biologika

 

Konzultáció

 

Előadások

 

Elhallgatások

 

Riportok

 

    A GNM  Dr. Ryke Geerd Hamer természettudományos rendszere. Leírja az élőszervezetek működését, a megbetegedések

    mechanizmusát, azok kialakulását és elmúlását.

    Olyan szakmai precizitással teszi, ami ezelőtt soha nem létezett. A mai akadémikus orvoslással ellentétben,  Dr. Hamer,

    a biológia tudományos eszközeivel igazolta a mai ember számára, amit az ősi bölcsek évezredek óta állítanak.

    A biológiai természet törvények mindig igazak.

 

    Ez a könnyen megérthető, felfogható biológia, élettan megmutatja adott helyzetre, konkrét konfliktus-szituációra hogyan

    reagál az ember, testi, szervi és mentális szinten. Leírja az ún. biológiai külön programokat, az eseti és feltételhez kötött

    válaszreakciókat.

    Amit eddig betegségként értelmeztünk azok értelmes biológiai külön programok, melyet akár önmagunk is tudunk

    irányítani. A megbetegedés és gyógyulás kizárólag egyszemélyes.

    Minden esetbe, még a rákos megbetegedések esetében is van természetes gyógyulási lehetőség!

    A választás, a döntés az egyén kezében van, mert a megbetegedéseket, elváltozásokat lelki sokk hatások indítják be.

    (Kivétel: baleset, mérgezés, sugárzás, genetikai rendellenesség)

    Az úgynevezett "gyógyszerektől", melyek brutális mellékhatású kémiai vegyszerek, soha nem fog senki

    meggyógyulni!

L-A-SZ-01

  

Az Ön döntésén múlik, hogy egészséges lesz, vagy beteg marad!     


TERMÉSZETES GYÓGYULÁSA ÉRDEKÉBEN KÉRHET KONZULTÁCIÓT .

 

 

GNM BIOLOGIKA KONZULTÁCIÓVAL, MÉG RÁKOS MEGBETEGEDÉS ESETÉN IS

  90%-al NAGYOBB A GYÓGYULÁSI ESÉLYE.

 

 

 

    A személyes konzultáció lehetővé teszi, hogy a GNM Biologika ismeretében feltárjuk a

   "betegségeket" kiváltó biológiai konfliktusokat, illetve az azokhoz rakódott „síneket”.

    Ezek ismeretében pedig egyenes az út a természetes gyógyulás felé.

    Megjegyzés: A konzultáció nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, mert elengedhetetlen az elváltozás

    pontos szervi hovatartozásának ismerete.


 

tt2

Tóth Gyula

GNM Biologika konzulens

 

Tel: 06-30-9311-211

 

                                                                                                                                                             

   SZ-B-R1     SZ-M-GY1     SZ-B-R2     SZ-G-J1      SZ-B-R3     SZ-M-GY2     SZ-B-R4     SZ-V-M1     SZ-B-R5

Mitől lesz a megbetegedés?  További 66 videó.

 

A GNM Biologika első Magyarnyelvű fő weboldala      www.ujmedicina.hu

Más nyelveken megjelenő GNM Biologika weboldalak:

Angol nyelvű GNM weboldalak

https://www.newmedicine.ca/seminar.php

http://www.whale.to/cancer/hamer.pdf

http://www.germannewmedicine.com

http://biodecoding.com/GNM.html

http://www.healingcancernaturally.com

http://www.german-new-medicine-healer.com            

http://thehealingjournal.com/node/780

http://www.bioreprogramming.net

http://www.quantumeducation.com

http://www.embracinghealthblog.com

http://www.totalhealthinstitute.com

http://www.guideforselfhealing.com

http://www.weinholds.org

http://curezone.com/forums

http://cancer.maxawareness.com

 

Holland GNM weboldalak

http://www.gnm-nl.be

Holland GNM Fórum:

http://www.mijnspiritualiteit.nl

 

Lengyel GNM weboldalak

http://www.jamin.pl/

http://prawda2.info

http://www.germanska-nowa-medycyna.pl/ 

 

Német nyelvű GNM weboldalak

http://www.neue-medizin-niederbayern.de/

http://www.dr-rykegeerdhamer.com/

http://www.k-wie-krebs.de/hamer.htm

http://drhamer.blogspot.com/

http://www.neue-medizin.de/

http://www.gnm-shop.com

http://www.germanischeneuemedizin.de/

http://www.redok.de/

http://www.buck.gmxhome.de/

http://nsl-archiv.com/

Német GNM Fórum:

http://www.gnm-forum.eu/board/

 

Spanyol GNM weboldalak

http://germannewmedicine.ca/

http://nuevamedicinahamer.blogcindario.com/

http://www.newmedicine.ca/spanish_intro.php

http://calalberche_org.nireblog.com

http://cruxetgladius.blogspot.com

http://fernandosolera.es

ttp://learninggnm.com/

Bulgár GNM weboldalak

http://gnm-bg.com/

http://www.lechitel.bg/

Bulgár GNM Fórum:

http://www.xnetbg.com/new/forum

 

Cseh GNM weboldalak

http://blaho.webnode.cz

http://medium.mysteria.cz

http://www.pruvodce-transformace.cz              

http://terapie.doktorka.cz

 

Dán GNM weboldalak

http://www.associazionesibelius.org

http://germanic-new-medicine.com

 

Izraeli GNM weboldalak

http://www.mysti.co.il/

http://www.namaste.co.il/

http://www.medika.co.il/

http://www.yotamelal.com/


Norvég GNM weboldalak

http://universitetsandefjord.com/

http://dr-rykegeerdhamer.com/

http://informa.no/

Norvég GNM Fórum:

http://skepsis.no/forum/

 

Olasz GNM weboldalak

http://www.nuovamedicinagermanica.it/

http://www.nuovamedicina.com/

http://www.disinformazione.it

http://wwwlandru.blogspot.com/

http://nuova-medicina-germanica.com/

http://www.transgallaxys.com/

http://www.meetup.com/

http://www.promiseland.it/

http://www.tuttosteopatia.it/

http://www.macrolibrarsi.it/libri/

http://www.100salute.it/

http://medbunker.blogspot.com

http://ariplex.com/

http://stuff.forumcommunity.net/

http://www.librisalus.it

http://www.mauxa.com

http://www.sitointernet.it

http://nuova-medicina-germanica.com/

http://ilcristalloarcobaleno.com

 

Francia GNM weboldalak

http://www.retrouversonnord.be/Hamer.htm

http://medecinenouvelle.com/

http://www.passeportsante.net/fr

http://seulomonde.canalblog.com/

http://www.cancer-verite.com/

http://santeplus.bloguez.com/

http://www.germanique-nouvelle-medecine.com

http://www.sos-detresse.org

http://www.arsitra.org/

http://www.jean-jacques-crevecoeur.com/


Francia GNM Fórum:

http://www.sceptiques.qc.ca/forum/

 

Kanadai GNM weboldalak:

http://www.germannewmedicine.ca/

http://www.scribd.com/

Kanadai GNM Fórum:

http://canadahun.com/forum

 

Kínai GNM weboldal:

http://xliving.blogbus.com/

 

Orosz GNM weboldalak

http://tanya-morozova.livejournal.com

http://olegmatv.livejournal.com

http://novayamedicina.ru

http://www.knowhowmed.market.tut.ua/

http://www.germannewmedicine.ca/

 

Portugál GNM weboldalak

http://www.novamedicinagermanica.com/

http://www.inacreditavel.com.br

http://www.learninggnm.com

http://terapiafloralon-line.blogspot.com

http://www.cuidebemdevoce.com/

http://www.fisioesportivafisioterapia.com.br

http://www.scribd.com

 

Svájci GNM weboldalak

http://www.germanische-neue-medizin.ch/

 

Szlovák GNM weboldalak

http://gnm.webnode.sk

http://www.cez-okno.net

http://www.auria.sk

http://deosum.com

http://www.inespravy.sk

http://www.skenarcentrum.sk




A GNM Biologika mindenhol és minden embernél működik. Nincs kivétel!


Ez az oldal nem szándékozik senkit megsérteni. Nem célja a bírálat, de célja az igazság felszínre hozása, továbbá tények közlése.